2013. december 10., kedd

Ismét dagad a CHIP botrány!!! (azaz a 7 sípszavas DELL mizéria)

Mint ahogy már előzőleg jeleztem (itt) gyanúsan sok AMD RS880MN-es (HD4250) chip tette le a lantot az utóbbi időkben, mint a régi szép NVidia chip botrány idején, úgy 2008 őszén. A sokadik DELL járt már itt, és mind CPU Fault (7 sípszó) hibakódot produkált. Az M5010 és M5030 ban lévő alaplap hűtésének tervezőjét (vagy az őt noszogató nyakkendőst) igen csak meg kellene dicsérni a "jól" végzett munkáért. Íme itt van képekben:
 Jól látható hogy csak 1 hőcső szállítja a nem kis mennyiségű megtermelt hőséget. Az északi hídba integrált GPU a shaderek, meg ROP-ok hajszolásába lovalt tervezők gyöngyszeme, amit itt egy huszárvágással, egy kis réz-talp közvetítésével adja át hőjét a fő-hűtőcsőnek. Mivel a CPU és az északi híd tetősíkjai nem kerülnek mindig pontosan ugyanabba a síkba, a gyártási folyamat során, ezért egy kék színű hővezető gumilap szolgál a változó chiptető és hűtő talp közötti rés kitöltésére. Képünkön ezt a rést a lehető legkisebbre hajtogattam már, fél
órás hűtőcső és talp hajtogatási próbálkozások kíséretében. Az így optimálisnak mondható, kidobozolt, és a hőt pont a hűtő felé leadó irányban fordított alaplapot terheléses tesztnek vetettem alá, és K típusú szondával mérve, 60C és 79C közötti hőmérsékletet lehet mérni a chip tetején lévő hőtalpon. E közben a CPU max. 55 fokig ment csak fel.
Kizártnak tartom hogy ekkora hőingást hosszú távon kibírjon a chip vagy a forrasztása (jó kis rideg ólommentes SAC). Ime egy újabb példája a "Tervezett elavulás"-nak....
A melegítés, és rework technikák csak ideig óráig oldják meg a problémát, előbb utóbb cserélni kell a chip-et, és csak reménykedni lehet, hogy a Kínából vásárolt csere példány, nem pont egy ilyen bedöglött alaplapról leolvasztott, majd chip felújító gépen "átzavart", majd az eredeti beültető szalagba vissza paszírozott példány lesz, ami a csere után pár hónappal, ismét visszaköszön.

De nem csak a DELL-nek terveznek slendriánul (ugye senki nem hiszi hogy ezt a DELL gyártja még mindig?). Az alábbiakban egy másik gyönyörű GPU hűtési módszert ismertetek ami egy HP notebookban (ProBook 4710S) köszönt vissza, és ahol GPU-t kellett cserélni a garancia lejárta után pár hónappal (a tulaj warcraft-ozott egy darabig intenzíven :-) ):

Itt a levett GPU helye az alaplapon
Itt már bekerült a csere
A GPU fölötti lemezke hőfoka, ami egy konzervdoboz falának vastagságával vetekszik, és nem tartalmaz hőcsövet a hatékony hőmennyiség szállítására. Jól látható az 53C fok, miközben....
...a CPU csak 32 fokos!!!
Csoda ezek után hogyha egy kis alattomos pormacska betelepszik ebbe az amúgy is kiegyensúlyozatlan hűtési rendszer hőcserélőjébe, az előbb utóbb halálos lesz a hőelvezetéssel leginkább mostohán bánt GPU-ra nézve?









Persze hogy chip botrányt említettem, de miért is? A gyatra hűtés csak hozzájárul a határait túlburjánzó szilikon lapkák korai halálához. Hogyan oxidálhat vagy üthet át egy félvezető kapu egy év után, mert "véletlenül" túl vékonyra sikeredett a szigetelő oxid réteg a kapu elektróda körül? (Intel SandyBridge SATA port), vagy miért kap hőmegfutásos lavinát egy túltervezett és nem meghűtött GPU?

...de hogy nem csak én brekegek erről itt magamban, arról álljon itt bizonyságnak egy pár link a témáról:

Pár mérges ember
Nem kis bejegyzésszámú fórum, a DELL-nél
Sámánok: ...és tegyük be a sütőbe :-) (Na NEEEE!!!)
és már szerveződik az ELLENÁLÁS!!! :-)))

és folytathatnám, de ezt mindenki maga megteheti a guglin a 7 beep Dell M5010 szavakat bepötyögve...

További szép napot (és szebb jövőt ;-) mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése